Elérhetőségek

Sorokpolány Község Önkormányzata

9773 Sorokpolány,
Petőfi Sándor u. 19.
Telefon:
+3694556000
Fax: +3694556000
E-mail:
sorkifaludhivatal@pwnet.hu

Bemutatkozás / Falutörténet

Falutörténet



Falutörténet

Sorokpolány a nyugati határhoz közel, Szombathely vonzáskörzetében a Sorok patak mentén húzódó, 820 főt számláló falucska.

Amint az a címeren is szerepel, a falun áthúzódó kis patak és román stílusú műemlékké nyilvánított Nagyboldogasszony római katolikus templom a meghatározója a településnek. 

Jelentősebb műemlék épület a múlt században eklektikus stílusban épült Szapáry-kastély, ami magánkézbe került. Jelentős műemlék épület még a mauzóleum, a Szapáry grófok neoreneszánsz építménye, amit temetkezési célra építettek. 1945 után ezen funkciója megszűnt. 

A falu központjában található a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő, a posta és a kultúrház. Nem kis büszkeségünk a 2002-ben épített iskola-óvoda komplexum, ami a kor követelményeinek kiválóan megfelel. Az új építmény környezetében építési területek vannak, s várhatóan beépítésre kerül ez a terület, ami által növekszik a falu lélekszáma. 

Az önkormányzatnak sok feladata van még. A szomszédos Sorkikápolnával a közös körjegyzőség nagy előrelépést jelentett. A falu szebbé, komfortosabbá tétele a cél, bár nagy eredményként könyvelhető el, hogy a falu teljes közművel rendelkezik. Utak, járdák építése most az égető feladat, s a munkahelyteremtés szempontjából ipari körzet kialakítása lenne még jelentős lépés. 

Sok helybeli lakosnak ad megélhetést a Vasi Agro Pannonia Kft. Vannak mezőgazdasági magángazdálkodók és különböző vállalkozások is működnek. A falu büszkeségeként említhetjük a Doktorics pékséget, ami családi vállalkozásban működik. Újításaikkal, újfajta termékeikkel hírnevet szereznek vállalkozásuknak, s ez által községünknek is. 

A faluhoz tarozó külterületen, a község határától mintegy 1 km távolságra található egy gyógyhatású lefojtott termálkút. Ezen lehetőség kihasználása is számba jöhet a jövő tervei között.


« Vissza az előző oldalra!

Sorokpolány Község Önkormányzata - Magyar